10.rész- A kifakadás

Sziasztok!
Kicsit talán késve, de meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog mindenkinek, és azt is remélem,hogy tetszik nektek az új kinézet is. A fejlécet rendeltem és itt Diána, nagyon szépen köszönöm neked,mert csodálatosan gyönyörű lett!

A következő rész: pár komment(ahogyan eddig is), 280 megtekintés +1 feliratkozó után jön.

 - - - - - - - - - - - - * * *  - - - - - - - - - - - 

Harry csókja mézédes volt.
Amint a szája eltávozott az én ajkaimról még utána is ízlelgettem leheletének melegségét.
-Ne Harry..nem akarom.-lihegtem ki ezeket a szavakat,nagyon nehezen.
-Akarlak.
-De én még nem.
-Akarlak!-sziszegte vicsorító ajkai között.
Szemeim kikerekedtek, megrémültem ettől a túlzottan határozott reakciótól. Kezeimet felemeltem, erősen megkapaszkodtam a takaróm két végébe, összegyűrtem, összeráncoltam a huzatot és úgy löktem magam hátra a lábaim segítségével. 
Fejem halkan koppant egyet a mögöttem lévő fejtámlában.
-Ne haragudj. Hülyeség volt. 
 Elkapott a hév!-magyarázkodott.
Kezeivel megfogta a háttámlát, közeledett felém, mert egyszer csak egy meleg, puha csókot akart az arcom oldalára lehelni kiengesztelésül.
Ajkai centiktől voltak a meleg, erősen kipirult bőrömtől, de amint felém jött én abban a pillanatban jobb oldalra hajtottam a fejemet így, az ajkai súrolták a fejem mögött lévő fehér háttámlát.

-Bells..-nyúlt a kezem után.
-Látod! Pontosan, látod?! Ettől féltem. Harry.. nem vagyok egy rongybaba 
akit csak úgy megkaphatsz. Aztán amint elhasználtál pár alkalommal eljátszottál velem, apró darabokra szétszabdaltad pár apró részem. Mint mikor csak 
 veszekszünk, vagy mikor fájdalmat okozol nekem. Idővel az összes részem cafatokban fog heverni és 
 kidobsz majd egyetlen egy mozdulattal a hozzád
 legközelebb lévő szemetesbe. Cafatokban fog heverni... mint a szívem, amit lassan bekerítettél és napról napra mindig kitéptél belőle egy apró darabkát...
-Sajnálom, de ezt az őrült vágyat te hozod ki belőlem, te hozod elő belőlem az állatot Bella.
 Hogy gondolhatsz ilyeneket? Egyáltalán, hogy mondhatsz ki ilyet?- szomorodott el, de láttam szemében: csak úgy lángolt a dühtől - Értsd már meg! A média úgy ír le ahogyan ŐK elképzelnek, ahogyan ŐK megalkotnak az embereknek és ahogyan ŐK meggazdagodnak belőlem egyetlen egy havonta megjelenő számukból. Én vagyok "Harry Edward Styles a nagy nőcsábász, aki csak lefekteti a nőket, akinek minden nő csak egy menetre kell, aki nem tud szeretni, akinek nincsenek emberi érzései.." És ez nem igaz! Minden lányt tetőtől talpig megbecsülök, tisztelem őket és amiket megtesznek az életbe, amin átmennek, amit eltűrnek különféle férfiaktól ezért is felnézek rájuk. Az életemben eddig 3 barátnőm volt Bella! Három..nem több! Mennyivel feküdtem le? Hárommal! Ők voltak azok a "három". Nem más, ők! És ezt én nem nevezném holmi nőcsábásznak..de szólj ha tévedek. Kérlek, próbálj meg az újságoktól, az internettől, a cikkektől végre elszakadni. És próbáld meg felfedezni a valódi énemet, azt aki igazából vagyok. Megmutattam neked azt az arcomat és te is kinyíltál felém. És ha sikerült felfedezned a valódi énemet akkor, azután próbáld meg felidézni a múltat.- mondata végezetével felállt, gondolkozott, vacillált magában egy ideig aztán határozottan elindult felém, térdeit behajlította ami egy halk roppanást váltott ki az ízületeiből, így hajolt le hozzám. 
Ajkai súrolták a hajam pár tincsét ami kószán az arcomba lógott, és meleg, kellemes, csücsörítős puszit nyomott a homlokomra.
Éreztem... szemeit lehunyta, mély levegőt vett, mellkasa ettől megemelkedett, kifújta és ajkai lassan eltávoztak a testrészemről. 

Halkan lenyomta a kilincset, megállt, még egyszer, talán utoljára visszanézett rám.. várva, hogy megállítsam. De én nem tettem.
Nem szóltam egy szót sem.
Hagytam kisétálni, hagytam eltávozni őt.
Tekintetünk találkozott a másikéval de én rögtön elkaptam az enyémet, mielőtt zöld szemei végleg rabul ejtenek. Fejemet lesütöttem a padlóra és folyamatosan csak magam elé meredtem. 
A parketta egyenletlen ropogását halottam. Érzetem még mindig magamon a pillantásait, és aztán pedig eltávozott a szobámból. Az ajtómat pedig óvatosan, szinte szótlanul becsukta maga után. A lépcső halk ropogásait és nyikorgásait hallottam, amint elhaladt lefele. Odafutottam az ajtómhoz, füleimet erősen rányomtam, testemet nekidöntöttem és hallgattam, amint eltávozik a lakásból, beindítja az autóját és elmegy vele..
Hagytam őt elmenni...
Hagytam őt kicsúszni a kezeimből..
Az előbb magam mellet tudhattam férfias testét, napsütötte, még sötétben is világító, fűzöld szemeit, tökéletes arcát, göndör fürtjeit. És most.. Hol van?
Igen, elszúrtam. Igen, megbántam.
És igen, tudom..belátom.. teljesen igaza van!
Emlékszem mikor Babbie és Liam veszekedtek apró, érhetetlen butaságokon, és én mindig megbeszéltem, rábeszéltem a nővéremet a helyes útra, a helyes cselekedetre.

*Visszaemlékezés*

Az interneten, az újságokban, a szórólapokon, MINDENHOL csak Danielle és Liam újra összejövetele volt az "örömhír". Kivéve a Balding családban. A nővérem napok óta megállás nélkül csak zokogott a szobájában.. egyedül. A fehéres ajtaja résnyire nyitva volt, de én mégis kopogtam rajta kettőt. A kézközépcsontom halkan ütközött kétszer az ajtófélfával. 
-Bejöhetek? 
-Szia.-köszönt megköszörülve a torkát és hátrafordulva rám pillantott a kisírt szemeivel.
-Szeretnél beszélni a történtekről?-ültem le mellé szorosan az ágyába.
Ami kinyomtatott képekkel, cikkekkel, napilapokkal fedett be mind Liam-ről és Danielle-ről szóltak. Arról,hogy újra egy párt alkotnak.
Arról,hogy Danielle a mai, egyetlen egy interjúban, egyetlen egy mondattal mennyire megalázta a nővéremet. 
-Liam újra összejött vele.
 Mindenki engem állít be szemétnek, velem és az érzéseimmel senki sem foglalkozik.

Egyre erősebben markolgatta azt a cikket amin az-az egyetlen egy mondat volt, ami megpecsételte Babbie napjait:

"Ő csak egy rajóngó és megzsarolta Liam-et, hogy hazudja azt mindenkinek, hogy együtt vannak.."

-Nem kéne felhívnod, és beszélned erről Liam-mel?
-Már megtettem...-halkult el.

*Jelen*

Talán mondhatom, hogy ekkor láttam Babbie-t a legszomorúbbnak, olyan leharcolt volt, olyan lelkileg összetiport és láttam rajta: megalázottnak érezte magát és felettébb egyhangúnak. 
Szemeim előtt lebegett az arca, a tekintete amint beengedett a szobájába azon a napon, megfordult és láttam a piros szemeit, benne a soha el nem múló könnyeket ami egyre csak több és több lett.
Szemei alatt szürke, nagy dudorok sorakoztak, és az arca.. az arca.. a könnycseppek egységes lepergése miatt csillogó volt, fényes amint a szoba tetején lévő lámpa rávilágított.
Talán ekkor láttam hosszú ideig utoljára Babbie-t, talán ekkor hallottam Liam utolsó mondatait a telefonból hozzám szűrődő, utolsó szavait..