9.rész- A szerelem fogalma

Sziasztok!♥
Nem lett hosszú rész, de annál érzelmesebbre sikeredett. (remélem)
Azt mondtátok ketten is,hogy példaképeiteknek tartotok az írás terültén ami nagyon jól esett és ezt ezúton is szeretném nektek megköszönni:)

A következő rész: pár komment (ahogyan eddig is), 280 megtekintés és +1 feliratkozó után jön.

Puszi: Bi*

- - - - - - - - -  * * *  - - - - - - - - -

Ezt a számot hallgassátok olvasás közben: KATT!

(és a zenelejátszót addig kapcsoljátok ki)

- - - - - - - - -  * * *  - - - - - - - - -

Őszintének tűnő vallomása hallatán az ajkaim önkénytelenül remegő, vacogó táncba kezdtek.
Üres, mégis félő tekintettel néztem fel Harry-re.
Amit ő egy érthetetlen, bizarr, különleges nézéssel viszonzott nekem.
Csönd ölelte át a szobám minden egyes apró zugát is.
-Basszus Babbie!!-ökölbe szorította a jobb kezét, ujjain keresztül az összes ér automatikusan megfeszült, csuklóját felemelte és egy hatalmasat beleütött a mellettünk elhaló parkettába.
Fogaimat összeszorítottam, állkapcsom erősen megfeszült és a szemeimet akaratom ellenére is becsuktam a csattanás hallatán.
-Mi a baj velem? Mi a fene bajod van velem?
 Tudod,hogy ez nekem mennyire fáj?..-emelte fel a hangját és a szúrós tekintete rögtön rám szegeződött.
-Fek..-hadartam el.
-Micsoda?
-Fek..-súgtam halkan.
-Tessék?
-Félek Harry,félek!- ordítottam vele szembe egyre hangosabban.
-Mitől?- a hangja most már egy pillanat alatt halk lett, nyugodt és felettébb megértő hangsúlyra váltott. Az idegek az arcán már nem táncoltak hanem óvatosan kisimultak, beleolvadtak a bőrébe mint egy szivacs.
A nyakán és a kezein a megfeszült erek is hirtelen elengedték magukat.

Mindkét térdét letette a combjaim mellé szorosan és óvatosan leszállt rólam és felállt.
Felszegezett fejjel és elgondolkozó tekintettel cammogott az ágyam felé miközben apró, egyenletlen göndör fürtjei csak úgy lebegtek a homlokánál.
Amint leült az ágyneműm felvette, szinte lemásolta és magába szívta Harry éles, férfias, tökéletes vonalait. 

Torkomat egyszer erősen megköszörültem mire ő lenézett rám a földre. Zöld, csodaszép, elvarázsoló és közben minden eláruló, nyitott könyves szemeit most elöntötte a sötétség és a benne összevissza kavargó kusza, érthetetlen gondolatok.
-Az érzelmektől félek.
 A tettektől, a vágyaktól, a szavaktól, az  érintésektől. Szeretted Babbie-t, szerelmes voltál belé nemde?! És akkor most belém,hogyan lehetsz? Ez egy fellángolás, csak egy apró bolond gondolat a fejedben ami egy rövidebb idő múlva eltűnik és már nem fogsz így érezni irántam soha többé, soha sem.- amint kiejtettem a számon a nővérem nevét, azt az egyetlen szót, rögtön átjárta a fejemet és az arcomat az összes iránta érzett érzelmem és könnyek szöktek a szemembe. 
Harry amint ezt meglátta rögtön felpattant az ágyamról és gyorsan leült velem szembe a földre. Derekamat átfogta mindkét nagy, férfias, erős kezével és óvatosan közelebb húzott magához amennyire csak lehetett. Kezeimet rögtön utána megfogta és a tekintetemet kezdte el keresgélni a különleges szemeivel.

-Ne félj semmitől.
 Hiszen én itt vagyok neked, melletted vagyok régóta és mindennél jobban szeretlek téged.
 Bella hidd el, amit irántad érzek az felbecsülhetetlen, olyan kincs ami sosem adatik meg mindenkinek az
 életben még egyszer, olyan kincs ami sosem múlik el. A szerelem olyan amint irántad érzek mint egy
 gyertya, ami sosem alszik ki, olyan gyertya ami a halálunk utolsó másodperceiben, utolsó pillanatiban is
 lángol, még az után is, a mennyekben is, mert még ott fent is -nézett ki az ablakomon felfele, az ég felé- 
 még ott is szeretni fogjuk egymást olyan erősen és őszintén mint az első csodás pillanatban. És sosem
 engedjük majd el a másik meleg, féltő, szeretetteljes kezét. Mindig ott leszünk egymás szívében, lelkében
 és egymás szeme előtt. Eszünkbe fog jutni a másik egy-egy adott szóról, egy adott mozdulatról, egy adott
 lélegzetvételről. Ez a szerelem!

Ezek őszinte, szívből jövő szavak voltak ami hallatán egy könnycsepp csordult végig hideg arcomon.
Jobb kezével lassan kitért ujjaim szorításából és a hüvelykujjával letörölte az egyetlen egy kósza könnycseppemet.
Ekkor a tekintetünk egymáséba akadt és egyikünk sem nézett el, egyikünk sem pislogott abban a percben egyikünk sem gondolt semmi másra, csak: egymásra.

Harry egyre közelebb hajolt felém és a fejét egy leheletnyire jobb oldalra döntötte. Az ajkai résnyire kinyíltak és csodaszép zöld szemei lecsukódtak.
Amint a meleg lehelete megcsiklandozta a számat azonnal tudtam mi következik. Ajkaink amint egymáshoz értek rögtön beletúrtam gesztenyebarna, göndör fürjeibe. 
Ő egyre vadabbul és egyre érzelmesebben, hevesebben kezdett el csókolni.
Amint észrevette mennyire felszabadultak bennem az indulatok, a pozitív érzelmek a csókunk miatt, rögtön, abban a pillanatban elváltak tőlem a csodás, piros, megdagadt, duzzadó ajkai.
Értetlenül néztem fel rá mire ő halkan az arcomba súgott három szót:
-Még mindig félsz?
Apró csókot lehet az orromra amint a testemet végigjárta a hideg, hűvös érzés, elöntötte minden egyes porcikámat a libabőr.
-Kevésbé.-adtam neki az egyszerű, halk mégis rövid választ.

Tekintete felvillanyozódott a vágytól ezért a két erősen megmarkolta a fenekemet, felhúzott a padlóról és ledöntött az ágyamra. Fölém mászott és vadul kezdte el csókolgatni a nyakamat amint én kifejezetten élveztem. Ujjai közben apró mozdulatokat tettek a csontjaim körül a mellem domborulatinak vonalán is. Hangos, erőteljes sóhajtást engedtem ki a számon amire Harry óvatosan a fülemhez hajolt és férfias, rekedtes hangjával belebúgta: 
-Még mindig félsz?

Válaszul a hajába túrtam, megfogtam a fejbőrét is és az ajkait a számhoz húztam, gondolkozás nélkül egyre szenvedélyesebben megcsókoltam és az ajkaink vadul harapdálták egymást.
-Már nem.-súgtam a csókunkba. 
Mire Harry szája békés, örömteli, nyugodt mosolyra húzódott. A gödröcskéi kiéleződtek a szája mentén.
Derekam alá nyúlt és egyre közelebb húzott magához..