8.rész-A mindent elmondó szó..

Sziasztok!♥

Nagyon sajnálom,hogy ilyen sok napot késtem az ÚJ résszel.

Tényleg sajnálom, de a hétvégém (szerencsére) nagyon-nagyon zsúfolt volt, és jól is telt így időm sem volt feljönni és feltenni ezt a részt.

Meg mostanában betegeskedem is..

ÉÉS tegnap csináltak velem megint csak egy interjú! Köszönöm neked Dóri, nagyon jól esett,hogy megkértél rá!♥ Itt tudjátok elolvasni: KATT!
A következő rész: pár komment (ahogyan eddig is) 280 megtekintés és +1 feliratkozó után jön!

Puszi:Bi*

- - - - - - - - - - - -  * * *  - - - - - - - - - - - -

Mivel megszavaztátok,hogy legyen mindig zene ezért ezt hallgassátok olvasás közben: KATT!

(a zenelejátszót pedig addig állítsátok le)

 - - - - - - - - - -  * * *  - - - - - - - - - - - - 

A folyamatos zokogásom nem szűnt meg, nem tűnt el.
Egyre jobban csak kiéleződött, több és több könnycsepp hullott ki kék szememből ami most leginkább a sok sírás miatt enyhén pirosnak mondható volt.. végighullott a félelemtől reszkető arcomon..
Nem hiszem el...
De miért?
Miért nem lehet nyugodt az életem?
Miért nem lehet engem békén hagyni a gondokkal?
Miért nem lehetek egy kicsit boldog?
Miért nem lehetek egy kis ideig egyedül?
Miért...
Miért bíztam meg egy idegenben?

Kitártam neki a szívemet, a legkisebb titkaimat is elárultam neki, ő ezt viszonozta is. Megbíztam benne, a lelki társammá fogadtam, a lelki társam lett, ő volt az aki ebben a nehézkes időben gondozta a belsőmet, a lelkemet, ő lett az aki törődött a szívemmel. 
Ő volt aki a könnycseppjeimet még így is, egy leírt mondattal is eltudta tüntetni. Mindig mosolyra húzódott mihelyst valahányszor csak rá gondoltam, vagy mikor megláttam aprócska villogó nevét a monitoromon. 
És kiderül,hogy Ő Harry?!
Harry... aki minden nőben csak a magának akaró tárgyat látja?
Harry... aki bezárkózott, aki nem nyíl meg soha, akit senki sem fedezett fel még belülről?
Harry... akit még senki sem járt be a szíve körül soha?
Harry... akinek a lelke, a szíve, az érzelmei, a gondolatai mindenki előtt be vannak zárva?
Harry... aki rejtőzködik az érzelmek elől?
Pont ő nyílt meg előttem?!
Ő az aki elmesélt nekem mindent, aki meghallgatott, aki ellátott hasznos, érdekes tanácsokkal.

Pulóverem ujját ráhúztam a csuklómra, ujjaimmal erősen odaszorítottam, lassan felemeltem a arcomhoz, szememhez nyomtam és a könnyeimet óvatosan letöröltem vele.
Halvány rózsaszín pulóverem fekete lett, elmosódott fekete. Erősen magába szívta a szempillaspirálom élénk színét. Nagy levegőt vettem, pár percig visszatartottam, nem engedtem,hogy kiszökjön.. majd aztán fújtatva kifújtam és gondolkozás nélkül, letámadva kezdtem el gépelni:
@Bells1D: Miért pont én? Miért pont nekem mondtad el az érzelmeidet, a gondolatmeneteidet? Miért pont nekem nyíltál meg ennyire? Másnak kiadva magadat...
Semmi válasz.
Síri csönd lett.
Csak a halk szipogásom töltötte be a szobám nagy űrjét. 

Az ablakom előtt ácsorgó, fagyoskodó fenyőfa ágainak halk ropogását lehetett egyre erőteljesebben hallani. A kis mókusok rohangáltak rajta élelemért amit a kicsi, aprócska csemetéiknek vittek. Egyszer láttam kibukkanni csak a vörös, nagy farkukat a két kicsi mókusnak. De a szüleiket nap mint nap észrevettem. Gondoskodóak voltak és olyan szeretetteljesek. 
Mintha semmi gondjuk sem lenne.
Csupán csak annyi a dolguk a rövid életükben,hogy felneveljék a kicsinyeiket, gondozzák őket és saját magukat, élelmet adjanak nekik és szeressék egymást...
Olyan félénk kis állatok, olyan törékenyek és esetlenek ebben a nagy, zűrös, rohanó világban! De mégis van bennük valami ami megfogja az embert, ami olyan aranyossá, apróvá, törékennyé és kincset érővé teszi őket. 
Mint Harry és én?!

Egyre közelebb mentem az ablakomhoz, hogy megfigyelhessem őket amint végzik a dolgukat, hogy elmosolyodjak és elfelejtsem ezt a borzalmasan szomorú, összezavarodott, nem megérthető estét.
Leültem az üvegem elé és elmeredten néztem körbe a fagyos, hideg, csúszós udvaron.
A fenyőfa ágain helyenként más-más formájú jégcsapok lógtak, amit a csillagok és a hold erőteljes, nagy, fénylő fénye beragyogott ami miatt csillogva táncot jártak az estében.
A kéményünkből egy ideje folyamatosan csak a szürke füst szállt fel az ég felé, ami félúton lassan, különféle formákban elpárolgott, amit az enyhe hűvös szél magával vitt szerte az összes területen.
Az ablakomat helyenként foltokban bepárásította amire én előszeretettel rajzoltam apró, összetört szívecskéket. 
Nagy zajt csapott a tetőről leguruló hótakaró ami az ablakom mellett haladt el maga után hozva az eddig letakart, szürke, hullámos cserepű tetőnket.

Pár pillanat múlva egy nagy sötét alakot véltem felfedezni miközben a kémény szélébe kapaszkodva támaszkodott. A látvány eléggé megrémített. Nagy zöld szemei villanyként gyúltak ki előttem és ragyogták be azt a hideg, búskomor, sötét éjszakát. Fehér, egyszerű pólója folyamatosan csak súrolta a cserepeket , nagy barna cipőjével imbolyogva, csámpásan, de mégis férfiasan közeledett felém. Az ablakom mindkettő szárnyát óvatosan kinyitottam, amin hamar beszállt a hideg, fagyos szellő ami most kivételesen jól esett, felébresztett. A könnyeimet pedig gyorsan a bőrömbe mélyesztette amit az előszeretettel, szivacsként magába szívott. 
-Ki van ott?- szóltam halkan, félő, reszkető hangon.
-Én vagyok az...-válaszolt egyhangúan, rekedtesen egy erőteljes levegővétel után.
-Hogy kerülsz ide?
-Úgy érzem ezt fontos lenne megbeszélnünk.
-De miért pont a tetőmön jössz fel?
-Mert máshogyan nem engedtél volna be? Különben ha az ajtón jövök nem vagy hajlandó velem beszélni sem.
-Ez nem igaz!-vágtam rá rögtön válaszul.
-Bells..
-Jó, lehet igazad van.

Harry lassan lehunyta a szemeit, a kezével megfogta a kémény egyik vastagabb oldalát és a másikkal egy szürke, nagyobb csempedarabot ragadott magához. Néha előredőlt és ideges, összehúzott szemöldökű, koncentráló tekintetet mutatott.
-Most mégis mit csinálsz?- érdeklődtem.
-Psszt...-pisszegett le rögtön-felspannolom magam.
Egy halk nevetést eresztettem ki a számon, de a szomorú tekintetem még most sem múlt el. Amint ezt az apró kacajt Harry meghallotta ő is rögtön elkezdett nevetni.

Még pár percig néztem őt amint ott hintázik az élet-halál között.
De az egyik pillanatról a másikra a bátorságát gyorsan összeszedte, elrugaszkodott, lábait felemelte, kezeit elengedte a tetőről, erei megfeszültek a teste minden látható porcikáján és ugrott.
Beugrott az ablakomon és magával sodorva engem is elterített a fehér szőnyegemen.
Harry óvatosan rajtam feküdt, és halk nevetésben törtünk ki.
Aztán az események árvízként követték egymást.. Összenéztünk, aztán hosszú percekig elmerengtünk elveszve egymás csodálatos tekintetében.
Aztán Harry befeszítette mind két karját, felemelkedett velük róla, és fölém hajolt, miközben ezt suttogta nekem: 
-Azt kérdezed miért pont te? Miért pont neked mondtam el az érzelmeimet, a gondolatmeneteimet? És miért pont neked nyíltam meg ennyire őszintén? Tudod Bella.. talán azért mert..-hangja elcsuklott és nem szólalt meg.
Ajkait cipzárként összezárta és mindvégig a szemebe nézett.
-Miért?-tátogtam el neki egy hang nélkül.
-Mert Szeretlek!